Kees Bakker, A Szlávok megjöttével javult az élet. A borostyánkőút északi szakasza (2004). Forrás: www.keesbakker.com

A Szlávok megjöttével javult az élet

Írta: Kees Bakker

Régészek egyfajta detektivek. Hiszen mint a rendőröknek a régészeknek is gazdálkodnia kell hátramaradt tárgyakból, és addig azzal játszani kell nekik, amig meg nem mondják a teljes történetet. A feltételezések arról, hogy mi lehet a megoldás, könyítík a kutatást, de néha ezek a hipotézisok kezdik kitalálóikat irányítani. Ilyenkor, ha egy detektivről van szó, ártalmatlan embert biró elé állítja. A régészet esetén szerencsére ez a kockázat nem áll fenn.
Előfordulhat azért, hogy régészek kitartóan az olyan ‘missing links’-et, hiányzó láncszemeket, keresnek, amelyeket nem fognak megtalálni sohasem, egyszerűen azért, mert nem hogy eltüntek volna, de soha nem léteztek.
Ennek a hiábavaló keresgélésnek érdekes példáit találni amellett az útvonal mellett, amely évszázadokig, sőt évezredekig Észak- és Dél-Europát, az Adriai tengerpartot és a Keleti tenger partjait egymással összekötötte.

Rejtélyes metropóliszok

A borostyánkőutat, annak szokták ezt az útvonalat hívni, egy nagy kulturális öntöző csatornának is fel lehet fogni, amely Közép-Europán keresztül ment, és amelyből egy széles terület újra meg újra új találmányokról, új fejleményekről értesült. Ezen az úton, amely Nyugat-Magyarországon is átment, elterjedtek az új fegyverek, az új munkaeszközök, de az új díszek is. Ezen az úton máshonnan származó szokások és hitvallások tudtak gyökeret verni.
Többször előfordult, hogy a borostyánkőút az az út volt, amelyen emberek, akik valamelyik oknál fogva kénytelenek voltak otthonukat otthagyni, új országot és új életet kerestek. Így már sok népvándorló hasznot vett ebből az útból, amikor a 6. században szlávok ezt az útvonalat felfedezték. Régészek főleg a második világháború utáni évtizedekben több olyan településnek a nyomát találták, amelyeket ezek a szlávok, vagy utódjaik alapítottak. Azok a szakemberek, akik a mostani Csehország keleti részében, a Morva folyó völgyében dolgoztak, egyik meglepetésből a másikba estek. Ásóikkal, csákányaikkal, lépésről lépésre egész városokat hoztak a napvilágra, rejtélyes metropóliszokat, amelyeknek több ezer lakosa volt, de amelyekről az írt források nem közölnek egy szót se.
A leletek óriási lelkesedést keltettek, nemcsak a szakemberek, hanem az akkori csehszlovák politikusok körében is. A politikusok megértették, hogy a felfedezéseknek van aktuális jelentősége is, vagy legalább ennek az eltünt világnak egy akuális jelentőséget lehet adni. Hiszen nem úgy volt, hogy a 9. század második felében egy Nagy-Morva Birodalom létezett? És nem úgy volt hogy ez a Nagy-Morva Birodalom, az írt forások szerint, elterült annak a területnek nagyobb részén, amely a második világháború végeztével Csehszlovákia volt, és még azonkivül a szomszédos Magyarország területén is? Ezek szerint a politikusok szerint a hírtelen megtalált városok bebizonyították, hogy a Nagy-Morva Birodalom nemcsak egy egynapos esemény volt, hanem tényleg komoly birodalom. És több mint valószinű, úgy véltek, hogy a Morva menti városok annak az ős-Csehszlovákiának a virágzó központjai voltak. Így kapott a Csehszlovák dupla-Köztársaság nehézkes építménye egy fényes történelmi hátteret, és megmutatták a régészeti leletek, hogy Csehszlovákia sokkal idősebb volt annál a Magyarországnál, amely szocialista létére még mindig nagyon büszke volt az ‘ezeréves’ múltjára.
Így történhetett, hogy az állambácsi szivesen adományozott az olyan épületek létesítésére, amelyek a legfontosabb leleteknek fedelet adtak, múzeumok alapítására, és új és új szezonokra, amelyekben a régészek államuk létjogosultságát új régészeti anyaggal alátámasztani próbálták.
És voltak is eredmények. Mikulčice-ben egy szakember –úgy vélte legalább- Moimir I (833-846), az első Nagymorva fejedelem csontvázát találta. Egy kollégája Uherské Hradiště-ben talált egy egyébként üres kriptát, amelyben meggyőzödése szerint Metódot (elhunyt 885), a bizánci jogászt és misszionárust, aki 863-ban a Morva vidékén téritő munkájat kezdte, eltemették.

Lengyelország ős-fővárosa

Hasonló dolgok történtek száz kilométerrel északfelé a borostyánkőút mentén, de lényegesen kevesebb eredménnyel. Lengyelországban, az Ódera partján fekvő Opole-ben, egy szigeten a folyó közepén állt egy torony, amelyről tudták hogy az maradványa egy egykori várkastélynak. A kastély egyik székhelye volt a Piastoknak, azoknak a fejedelmeknek, akik a középkorban Lengyelországban uralkodtak. A ’30-as években végzett ásatások azt mutatták, hogy a szigeten már a kora középkorban település létezett. De a régészek csak a második világháboru után kezdték meg komolyan a helyszinen a munkát. Összesen 25 szezonban tevékenykedtek ott, reménykedve, hogy ezen a kis szigeten megtalálják Lengyelország ős-fővárosát találják, és így be tudják bizonyítani, hogy Lengyelország már akkor egy önálló szláv fejedelemség volt. De amikor szinte minden négyzet milliméter kétszer meg volt fordítva és át volt szűrve, nem tudtak többről beszámolni mint egy viszonylag egyszerű, védett 10. századi településről, és egy korábbi település halvány nyomairól.
Tiszta régészeti szempontból nagyon értékes tárgyak kerültek elő. Érdekes volt például, hogy a föld ugyanolyan állatfigurákat rejtett, mint amilyeneket a csehszlovák kollégák Mikulčice-ben találtak. Ezek a keresztény kor előtti ritusokra emlékeztetnek, és bizonyítják, hogy a Morvai kapu két oldalán fekvő szigettelepülések ugyanazt a kulturát képviselték.
De az óriási elvárások után mégis kiábrándultak az Opole-i régészek, és a hatóságok is. Parancsukra indultak a teherkocsik és eltünt a lelőhely egy vastag réteg homok alatt. Manapság egy rozsdás, képeslap méretű táblácska emlékeztet az egykori település helyére, a régészek lelkes munkájára és hangulatuk késöbbi változására.
A rendkivüli érdeklődés, amivel a politikusok Lengyelországban és Csehszlovákiában a régészek munkáját figyelemmel kisérték, visszanézve komikusnak hat. S valóban az ásatásoknak nemcsak van mondanivalója Közép-Europának arról a sötét korszakáról a Római birodalom összeomlása után és a Német-római Birodalom alakulása előtt, hanem arról a rejtett nacionalizmusról is az olyan országokban, amelyekben az internacionalizmus a hivatalos hitvallás volt, és egy olyan korról, amelyben a szocialismus az egymással szembeni sérelmeket úgy ahogyan elfedte.
A Csehszlovák dupla-köztársaság közben szétesett és egy ős-Csehszlovákia most már nem kell senkinek se. De annak ellenére a borostyánkőút menti régészeti leletek újraértelmezése még nem nagyon indult meg, ami sajnálatos, mert több jel arra mutat, hogy a dinamikus világnak, amely a Morva mentén létezett, nemcsak regionális jelentősége volt, hanem egy sokkal nagyobb térségre is hatott. Valószinű az is, hogy még sokkal a Nagymorva Birodalom megszűnése után az életet Közép-Europa nagy részén erősen befolyásolta.
Nagyon érdekes lenne például megállapítani, hogy pontosan mi volt a viszony a morvai városok és a Nagymorvai Birodalom között. Elképzelhető hogy ez a viszony eléggé laza volt, hogy a városoknak a Birodalom nem volt nagyon hasznos, inkább terhet jelentett. És lehetséges hogy e városok rendkivüli virágzása éppen annak volt köszönhető, hogy a nagymorva és egyéb fejedelmek szava a Morva folyó mentén a gyakorlatban nem nagyon számított.

Minél veszélyesebb annál jobb

Az 5. század vége fele jelentkeztek telepesek a végtelen, de akkor még sűrűn erdős és vizes Pommerániai Alföldre. Hogy pontosan honnan érkeztek, hogy hányan voltak és hogy mi volt az oka, hogy vándorútra keltek, nem tudjuk. De az, hogy képesek voltak új környezetükben településeket alapítani, bizonyítja hogy nem voltak kevesen, és hogy a keletből való menekülésük viszonylag szervezetten zajlott le. Valószinű az is, hogy a vándorló csoportokban hierarhikus viszonyok uralkodtak. Egyértelmű az is, hogy útjukat az ismeretlenbe komoly gondok indokolták, mert ezek olyan emberek voltak, akik a vándorló életet nem szerették, hanem leginkább egy helyen gazdálkodtak.
Sokkal többet annál, amit testükön és a kezükben hordani tudtak, biztos nem hoztak magukkal ezek a vándorlók. Legértékesebb tulajdonuk szerencsére nem drága dísztárgyakból, vagy esetleg ügyes szerszámokból állt, hanem a tudásuk volt, hogy hogyan lehet vizes vagy mocsaras vidékeken gyökeret verni. Ha mások inkább fölmásztak egy hegy csucsára, vagy akármilyen stratégiai helyről az esetleges ellenséget figyelték, akkor ők előszeretettel folyók közelében telepedtek le. Minél szélesebb a völgy, és minél veszélyesebb a terep mások szemszögéből, annál jobban érezték ők magukat. Képesek voltak ilyen helyeken viszonylag jól védhető településeket építeni. Tudták, hogyan lehett fatörszekből gyors hajókat faragni. A folyókat közutnak használhatták, és ami a legfontosabb kiváló mezőgazdászok voltak, akik a termékeny folyóvidékekből a maximális hasznot tudták kihozni.

Utazók régen a folyókat iránytűnek használták. Egy olyan világban, amiben nyitott, áttekinthető terület ritkaság volt, és őserdők a közlekedést akadályozták, az utas a folyó mentén, vagy ha kellett a folyóban sétálva, haladt a legjobban. A pommerániai alföld annak idején biztos amilyen volt. Hiszen a Római Birodalom korában épült úthálózata csak a Dunáig terjedt. Utak nem voltak, csak azokat az ösvényeket lehetett használni, amelyeket a vadak préda után vadászva, vagy prédaként menekülve csináltak.
Így mentek ezek a keleti vándorlók, akik talán a Keleti Tenger partjain nyugat felé tévedtek, a folyókat követve tovább és tovább Közép-Europába.
Aki sorba rakja amit a régészek a napvilágra hoztak, szinte látja őket az Ódera folyót megtalálni, és –a folyó közelében településeket alapítva- gyorsan tovább haladni, rálelni arra a völgyre, ahol az Ódera és a Morva folyó majdnem találkozik, és e Morva Kapu által tovább vándorolni Olomouc óriási síkságára, a Morvát követni arra a vidékre, ahol a Morva kiköt a Dunába, és onnan még tovább menni a Kárpátok medencéjébe.
A borostyánkőút, amelyen már sok száz, sőt sok ezer év óta emberi lények jöttek, mentek, a szlávok megjöttével ujjat látott. ők jöttek, és maradtak, és ott ragadva olyan körülményeket teremtettek, amelyekben embereknek nem kellett félniük a vadállatoktól, legalábbis nem nagyon, és amelyekben embereknek megadatott a túlélés lehetősége.
Aki Europa térképét nézi, rögtön látja, hogy ennek milyen nagy jelentősége volt, és hogy milyen rövidlátó dolog ebből a forradalomból nemzeti tulajdont csinálni: Közép-Europán keresztül alakult egy településekből álló szalag, ezek a települések mintaként hatottak, a mezőgazdaság terén, de hamarosan az kézipar terén is. A keleti telepesek megjöttével változott, javult az élet, a mostani Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, s Alsó-Austriában.

Szláv ‘anyagi kultura’ Magyarországon

Több jel arra mutat hogy ez a kultura a mostani Magyarország területére is hatott. A hatása nem korlátozódott az olyan várak és egyébb védett települések közvetlen környezetére, amelyről tudjuk hogy szláv eredetűek, és valószinű, hogy ezen kultura hatása még a Nagymorva Birodalom megszűnése után sokáig érezhető volt. A cseh történész Anton Tučik azt vallja, hogy ‘az anyagi kultura és az egész élet Magyarországon a 10. században, és még később is a közvetlen folytatása volt’ annak a kulturának, amely Morvaországban az aranykorát élte. ‘Anyagi kultura’ alatt nem csak az olyanokat kell érteni mint az imaházak architekturáját, vagy a rengeteg magyar földvár sáncainak konstrukcióit, hanem a sírokból előkerült dísztárgyakat is. De érdekes módon van más, nem anyagi bizonyíték is arra, hogy a szláv kultura a magyarok társadalmára befolyással volt: nyelvészek szerint főleg a 11. században sok szláv szó, főleg olyan amelynek köze volt a mezőgazdasághoz, átkerült a magyarba. Ami azt jelentheti, hogy a magyar parasztok még akkor is morva kollégáiktól ötleteket átvettek. Az, hogy a morvai kultura még sokáig hatással volt, indokot ad arra, hogy a Nagymorvai Birodalom összeomlásának, és egyébként a Birodalomnak mágának jelentőségét ne becsüljünk túl. Érthető, hogy a hajdani szocialista Csehszlovákiában a történészek azt feltételezték, hogy gazdasági és kulturális virágzáshoz kell egy erős állam. De a történelemben sok példája van az ellenkezőiének, és nagyon is lehetséges hogy a morva aranykorban is ez volt a helyzet.
Úgy mint a Kárpátmedence a Morvavidék is a 9. században olyan térség volt, amelyen befolyása volt az akkori nagyhatalmaknak, a karoling és később a Keletfrank birodalomnak egyik oldalról, és Bizánznak a másik oldalról, de úgy hogy semelyik hatalomnak nem sikerült ezeket a vidékeket véglegesen bekebelezni. Az egymás közötti verseny megkötötte a két császár kezét, így a két birodalom hatása nem korlátozta a fejlődést, hanem ellenkezőleg pozitiv volt és ösztönző.

Aquileia közvetített

Nagyon érdekes példája ennek a Morva vidék megtérítése a kereszténységre. Az ásatások bizonyítják, hogy a Morva mentén már régóta virágzó városok léteztek, amikor hirük az akkori udvarokig és közigazgatási központokig terjedt. De amikor a Morva vidéki dinamikus életről tudomást szereztek, rögtön küldték a misszionárusaikat. Egyik legkorábbi templom ókeresztény szokás szerint a Staré Město-i óriási temetőn épült. Hogy a szentély építészei honnan jöttek, nem tudjuk. Késöbbi templomokkal kapcsolatban a régészek bizánci hatásra gondolnak. Aquileia lehetett a közvetítő, mert a borostyánkőút végállomása az Adriai tengerparton akkor még élő város volt, egy önálló patriarchátusnak a székhelye. De elképzelhető az is hogy a karoling világból való misszionárusok, ír szerzetesek, vagy a passaui püspök küldte lelki pásztorok a Morvavidéken tevékenykedtek. A megtérítéssel persze politikai befolyást is akartak szerezni ezen a gazdag vidéken, de a következmény csak az volt hogy a Morva vidék még gazdagabb lett. Hiszen a templomokban iskolákat működtettek, és több templomban, ami a megtalált íróeszközökből kiderül, az írást is gyakorolták: a Morva vidék megismerkedett az europai tudományi élettel, és azokkal a hagyományokkal, melyek a klasszikus világra visszautalnak...
A politikai helyzet az akkori Közép-Europában olyan volt hogy erőskezű és rövidlátó helybeli fejedelmek egy saját birodalomról álmodhattak az igazi birodalmak között. Ezek az álmok nem valósulhattak meg, hiszen az igazi uralkodók az ilyet nem tűrhettek. A nagymorva fejedelmek még egy másik problémával is találkoztak, amely még késöbb sok középkori királynak is gondott okozott. Mint fejedelem talán el tudta ismertetni magát, de nem eléggé ahhoz hogy a gazdag morva városokat hatalmának alá tudja vetni.
A nagymorva fejedelemnek 892-ben kellett csatát vívni egy igazi uralkodóval. A villámgyors magyar harcosok segítségével egy frank hadsereg Svatopluk hadseregére mért vereséget. De ez nem vezetett a Nagymorva birodalom hírtelen és katastrofális végéhez. Az akkor sem történt meg, amikor Svatopluk 894-ben meghalt. Folytatódott az élet, a parasztok szántottak és Svatopluk fiai vitatkoztak az örökségen, és közben lassacskán csökkent a birodalom jelentősége.